Az idei évtől Budapest Főváros Kormányhivatala III. Kerületi Hivatalának részeként önállóan működik a Közlekedésfelügyeleti Főosztály, amely négy osztályból – a Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési-, a Műszaki-, a Forgalmi és az Útügyi Osztályból – áll. Azonban mint azt Katona Gábor elmondta, a szervezeti átalakítás munkájuk területén jelentős változást nem hozott, viszont kibővült létszámmal – jelenleg 143 fővel – tudják ellátni feladataikat. A hatóság munkája a közlekedés hármas alapjára – ember, jármű, út – épül.
Hiány lehet vizsgabiztosokból?
Ennek mentén egyik legfontosabb feladatuk a jogosítványt megszerezni kívánók vizsgáztatása. Mint azt a főosztályvezető-helyettes elmondta, az elméleti és a gyakorlati vizsgák megszervezését úgy kell beosztani, hogy senkinek ne kelljen indokolatlanul hosszú időn át – egy hónapnál tovább – várnia a megmérettetésre. Mint azt Katona Gábor elmondta, a fővárosban - a sok vállalati igényre való tekintettel – fel kell készülni arra, hogy ne legyen hiány vizsgabiztosokból.
Itt az e-vizsgaigazolás
Az idei évtől már nem kell személyesen elmenni a sikeres vizsga tényét tanúsító, közlekedési igazgatási hatóság által kiállított vizsgaigazolásért, hiszen az elektronikus rendszer bevezetésével azt látják a kormányablak munkatársai. „Ez alól csak abban az esetben van kivétel, ha valaki tévesen töltötte ki a jelentkezési lapot” – mondta.
Elkezdődött az EU-s piacfelügyelet
Az idei évtől kezdve látja el az EU-s piacfelügyeletet a motorkerékpárokra és erdőgazdasági, valamint mezőgazdasági gépekre vonatkozóan. Mindez az állampolgárok biztonságát szolgálja – hívta fel a figyelmet a főosztályvezető-helyettes hozzátéve, hogy várhatóan majd a többi járműre is kiterjeszti az unió ezt a hatáskört.
Kőkemény a harc a szállítói piacon
„Feladatunk az autóbuszos, a taxis-és egyéb személyszállítási szolgáltatás, valamint a fuvaros vállalkozások felügyelete, ellenőrzése is” – sorolta a feladatokat Katona Gábor, aki szerint „kőkemény harc van a piacon.” Amennyiben ezeken a területeken szabálysértéseket tapasztalnak, a hatóság legsúlyosabb szankcióként eltávolíttathatja a rendszámot az adott járműről.
Mint arra a szakértő felhívta a figyelmet, a járművezetők kereszttűzben dolgoznak, hiszen egyrészt be kellene tartaniuk a jogszabályokat, másrészt a fuvarozó vállalkozások elvárásai olyan magasak, hogy sokszor nem tudják betartani a vezető-pihenő időd és a sebességkorlátokat sem.