Nem most kezdődött a botrány: a BBC többször, már tavaly is beszámolt róla, hogy Facebook-csoportokban gyerekeket mutogatnak szexuális pózokban, obszcén posztokkal kísérve.
Olyan, feltűnő neveket viselő csoportokról (is) van, volt szó, mint például az „hot xxxx schoolgirls”.
A közösségi oldal szerint eltávolították a kifogásoltakat. A Facebookon lehet jelenteni a sértő tartalmakat.
A BBC most közölte, hogy tesztelésként összesen 100 képet jelentettek a Facebooknak, de közülük mindössze 18-at távolítottak el.
Arról a közösségi oldalról van szó, amelyik „Közösségi alapelveiben” tiltja a meztelenséget, idézzük:
„Eltávolítjuk azokat a fényképeket, amelyeken emberek nemi szervei vagy teljesen fedetlen ülepe közelről láthatók. A női mellet ábrázoló képek megjelenítését korlátozzuk, ha látható rajtuk a mellbimbó (…).
”És csakugyan, rendesen a cenzúrát olyan következetesen alkalmazzák, hogy az Ermitázsban vagy a Louvre-ban kiakasztott klasszikus festményt; bolognai köztéren látható, Neptunus-szobrot ábrázoló fotót; indonéz nők történeti képeit; koraszülött babát szoptató anyát; emlővizsgálatra felszólító illusztrációs videót; a Pulitzer-díjas napalmos lány fotóját, – sorolhatnánk tovább -, az éles szemű moderátorok nyomban törlik is.
Anne Longfield, Nagy-Britannia gyermekügyi biztosa szerint a közösségi oldal nem teszi meg az elvárható lépéseket a gyermekek védelmében.
Hiába jelentették a kiskorúak bántalmazására alkalmas fotókat, százból összesen tizennyolcat távolított el a közösségi oldal.